Az emberiség az elmúlt időszakban – létszáma és technikai fejlettsége nyomán – fontos környezetalakító tényezővé vált, amelyre Földünk öko- és atmoszférájára is hatással van. Így szükségessé vált, hogy szemléletesen tudjuk kifejezni, mérni a környezetre gyakorolt hatásunkat.

A környezet-terhelés léptékének mérésére alkalmas módszer a Matis Wackernagel és W. E. Rees által kidolgozott és publikált „ökológiai lábnyom” értékelési módszer. A fogalom egy hektárban megadott értéket takar, amelynek számítása során számba veszik egy adott embercsoport tevékenysége során felhasznált, illetve leadott energiát és anyagokat. A számítást elvégezve arra derül fény, hogy hány hektár föld- és vízfelületre van szükség az adott folyamatok fenntartásához. Bármely régió gazdaságának, valamint vállalatok, nagy sportesemények, vagy akár egyének környezeti hatását is fel lehet térképezni ezzel a módszerrel.

Az emberiség létszámának növekedésével az egy főre jutó produktív földterület a század eleji 5 hektárról 2003-ra 1,8 hektárra csökkent. Az egy emberre jutó átlagos ökológiai lábnyom viszont 2,2 hektárra növekedett, ami 0,4 hektárral meghaladta a rendelkezésre álló tényleges földterületet. Ebből is látszik, mennyire csökken az egy főre jutó életterület a Földön. Az 1980-as évek vége óta egyfajta „túllövést” produkál az emberiség, mivel nagyobb az ökológiai lábnyoma, mint a Föld biológiai kapacitása. 2003-ban már 25% volt ez a különbség.

Olyan ütemben használjuk tehát a természet erőforrásait, amivel a természet regenerálódó képessége nem képes lépést tartani, így most már a természet által felhalmozott tőkét éljük fel. A természetre nehezedő növekvő nyomás az élőhelyek pusztulásához, leromlásához vezet, és a biológiai sokféleség vissza nem fordítható pusztítását eredményezi. Mindez az élőlények sokaságának és magának az emberiségnek a jövőjét, jólétét egyaránt veszélyezteti.