A világ új 7 természeti csodája
2009-07-31 18:00:00

A világ hét épített csodája bizonyára mindenki számára ismertek. Kevésbé ismertek azonban a természeti csodák, következnek tehát ezek. Internetes szavazáson fog majd eldőlni, hogy melyek azok a természeti képződmények, amelyek bekerülnek a világ hét természeti csodája közé.

Az első szavazáskor 441 jelölt közül 261-re lehetett szavazni, amelyen 222 ország osztozott a világ minden tájáról. Több olyan is van közöttük, amely pl. két ország határán fekszik, így az érintett országok közös tulajdonnak tekintik. A középdöntőbe 77 természeti csoda került, ezek közül az UNESCO szakembereiből álló zsűri választja ki azt a 21-et, amelyre végül mi is szavazhatunk, eldöntve a végső eredményt. Az eredmény kihirdetésére viszont csak 2011-ben kerül majd sor. Addig pedig türelmesen várhatunk, és szavazhatunk.

A listát úgy válogatták össze, hogy a világ minden tájáról kerüljenek bele természeti képződmények, és minél változatosabb legyen. Így találhatók benne pl. tavak, barlangok, hegyek, szigetek is. A jelöltek között szerepel a Vezúv, a Kilimandzsáró, a Grand Canyon, a Fekete-erdő, a Niagara-vízesés, a Loch Ness és a Viktória-vízesés is. Esélyes még a Komodó sziget, a Mount Everest, a Fuji-hegy, az Amazonas esőerdő, hogy csak néhányat említsünk a sok közül.

A szavazás időszakában, ami 2011-ig tart, minden jelöltnek alkalma lesz részletesen bemutatkozni, ezzel is szavazatokat nyerve, amiket a Hét új csoda oldalán adhatunk le. De figyeljünk, mert egy e-mail címről csak egyszer szavazhatunk. A legtöbb szavazat a szervezők szerint Ázsiából, és latin-Amerikából érkezik.

Áldás a víz!

A víz hatalmas és kemény szelleme, ha tisztelettel bánunk vele, megmutatja lágy, gondoskodó tiszta alakját is. A víz már évezredek óta szimbolizálja a tisztaságot,

Mennyi az esélye egy halálos kimenetelű villámcsapásnak?

Statisztikai adatok szerint, mely a népesség egészére levetített villámbaleseteket veszi alapul ennek esélye 1:28 000. Ez az érték azonban jó néhány egyéb tényezőtől is függ.

Mit jelent az eső intenzitása?

Amikor a levegő feláramlik, a magassággal egyre alacsonyabb a hőmérséklet, a melegebb légrétegben még gáznemű nedvesség láthatóvá válik, kicsapódik, felhő képződik.

Egyedülálló medencénk

A Kárpát-(Pannon)medencét északról és keletről a Kárpátok hegyvonulata, délről a Dinári hegység, míg nyugatról a Déli- és Keleti-Alpok határolják.

Napimádjunk helyesen

A nyár a napozás, a strandolás, a strandon lebarnulás, majd a nyaralás végeztével az azzal való dicsekvés ideje. De napozni csakis helyesen szabad,

Ciklon közeleg

Szinte naponta olvassuk a fenti kifejezést az újságokban, naponta többször halljuk a rádióban vagy a tévében, azonban tartalmával kevesen vagyunk tisztában.
- - : - - - - : - -
- - : - - - - : - -
Hirdetés:
Hirdetés:
Ajánlott oldalak