Vigyázz az uszonyossal!
2009-07-23 18:00:00

Ott lapulnak a mélyben, de legtöbbször az emberek nem is tudják, hogy az óceán vagy a tenger fenekén, illetve a felszínhez közel egy porcos hal, vagyis ismertebb nevén egy cápa leselkedik rájuk.

Sokszor a cápák nem is az emberre vadásznak, hanem csak összetévesztik a valódi zsákmányukkal, ami szinte valamennyi halfaj és melegvérű állat lehet. Néhány cápafaj, például a nagy fehér cápa a fókákat szereti. Legtöbbször ez a szörnyeteg a szörfözős emberekre hiszi azt, hogy fóka, és ezért támadja meg az embereket sokszor úgy, hogy miután beléjük harapott, el is engedi őket. Ezt szokták „harapásos-elúszásos” támadásnak hívni. A cápa érzi az ember húsából, hogy ez nem a szokásos fókahús, hanem valami más. A másik oka – legalábbis a kutatók erre jöttek rá megfigyeléseik alapján –, hogy túl nagy „falatok” vagyunk a cápának. Rengeteg olyan feljegyzés, történet van, ami ezt az elméletet támasztja alá.

Világszerte évente körülbelül 70-100 cápatámadás történik, 5-15 esetben halálos áldozatot követelve.

Mint köztudott, négy-öt ránk nézve is veszélyes cápafajta él a sós vizekben. A legveszélyesebb a fehér, a bika-, a kék-, és a homoki tigriscápa. Ezek évente 20-25 balesetet okoznak (legtöbb a nyári hónapokban Ausztráliánál), amelyből 2-3 halálos kimenetelű.
A cápatámadások számának növekedésének oka nem az, hogy a cápák megszerették az ember húsát, hanem a fürdőzők számának növekedése eredményez több támadást.

A cápatámadás természetesen valós veszély, azonban nem szabad önmagában vizsgálni. Például az Egyesült Államokban a darazsak, a méhek, vagy a kígyók sokkal több halálos kimenetelű balesetet okoznak. Lényegen nagyobb az esélye, egész pontosan harmincszor nagyobb, hogy villámcsapás okozza a halálunkat, mintha egy cápa fogai között végeznénk.

Az emberek azonban inkább tartanak egy cápától, mint a villámtól, mert egy „ragadozó” félelmetesebb. A vízben bekövetkező halál statisztikája is azt támasztja alá, hogy nem is kell annyira rettegni tőlük: fulladástól, szívinfarktustól sokkal többen halnak meg, mint cápaharapásoktól.

Néhány tipp hogy mit ne tegyünk, illetve mi ne legyen nálunk, rajtunk:
- Ne pancsoljunk a vízben!
- Ne menjünk a vízbe, ha vérzünk!
- Ne hordjunk fénylő ékszereket a tengerben!
- Több emberrel együtt ússzunk!
- Kerüljük a zavaros vizet, ahol a cápa kisebb halakra vadászik!
- Ne ússzunk alkonyatkor, ami a cápa fő vadászideje!

Áldás a víz!

A víz hatalmas és kemény szelleme, ha tisztelettel bánunk vele, megmutatja lágy, gondoskodó tiszta alakját is. A víz már évezredek óta szimbolizálja a tisztaságot,

Mennyi az esélye egy halálos kimenetelű villámcsapásnak?

Statisztikai adatok szerint, mely a népesség egészére levetített villámbaleseteket veszi alapul ennek esélye 1:28 000. Ez az érték azonban jó néhány egyéb tényezőtől is függ.

A világ új 7 természeti csodája

A világ hét épített csodája bizonyára mindenki számára ismertek. Kevésbé ismertek azonban a természeti csodák, következnek tehát ezek.

Mit jelent az eső intenzitása?

Amikor a levegő feláramlik, a magassággal egyre alacsonyabb a hőmérséklet, a melegebb légrétegben még gáznemű nedvesség láthatóvá válik, kicsapódik, felhő képződik.

Egyedülálló medencénk

A Kárpát-(Pannon)medencét északról és keletről a Kárpátok hegyvonulata, délről a Dinári hegység, míg nyugatról a Déli- és Keleti-Alpok határolják.

Napimádjunk helyesen

A nyár a napozás, a strandolás, a strandon lebarnulás, majd a nyaralás végeztével az azzal való dicsekvés ideje. De napozni csakis helyesen szabad,
- - : - - - - : - -
- - : - - - - : - -
Hirdetés:
Hirdetés:
Ajánlott oldalak