Hűtési alternatívák
2009-05-20 19:22:00

Akiknek nem adatik meg, hogy ezt a gyönyörű évszakot tengerparton, pálmafák vagy legalább a hazai strandok hűsében töltse, könnyen nemkívánatossá válik a nagy hőség. Hiszen harminc fok felett autóban ülni, vagy pihenni, sőt dolgozni falak közé zárva meglehetősen nehéz, hacsak nincs segítségünkre egy klímaberendezés. Érdemes azonban alaposan meggondolni, mikor és hogyan használjuk.

Passzív léghűtés

A legnagyszerűbb, amit ebben az ügyben tehetünk, hogy megvizsgáljuk, milyen természet adta lehetőségek állnak rendelkezésünkre lakásunk megfelelő klímájának beállítására. Passzív technikákkal próbáljuk meg minimálisra csökkenteni a házba jutó forróságot, hogy azután a lehető legkevesebb meleget kelljen áram segítségével kihajtani. Érdemes például a kertes házak lakóinak végiggondolni, hová - déli, délnyugati oldalra -, mennyi és milyen fát ültessünk. Ezzel rögtön versenyhelyzetbe kerül a világítás és a klíma.

Próbáljuk megtalálni a középutat, amikor a fény már bejut, a forróság még kinn marad. A meleg jelentős részben az ablakokon keresztül tör be hívatlan vendégként lakásunkba, így már a megfelelő sötétítő függöny vagy redőny is nagy segítség, de hatékonyabb megoldás, ha ponyvatetővel, vagy dekoratívabb előtetővel, esetleg ablakbevonattal már kívül megfogjuk a fényt.

Fehér tető

A speciálisan fehérített tetők a napfény körülbelül 70%-át visszaverik, kísérletek azt mutatják, hogy a nyári légkondicionálás költségéből akár 40 %-ot is megtakaríthatunk ezzel a módszerrel. Cserépből, fémből és kőből készült tetőinknél próbálkozhatunk meg ezzel a megoldással, bár hozzá kell tenni, hogy a beruházási költség rendkívül magas, és mire megtérül lehet, hogy esedékes az újrafestés.

Olcsó klíma

A legolcsóbb egy éjszakai huzat néhány ablak kinyitásával, de ez egyúttal nem mindig a legpraktikusabb. Szellőzők alkalmazása szerencsésebb lehet, amelyek – feltéve, hogy kinn hidegebb van – kifújják a fülledt benti levegőt, és kellemesebbre cserélik. Ugyancsak olcsóbb a légkondicionálóknál a párologtató hűtők üzemeltetése, amelyben a száraz levegőt hideg vízköpenyen bocsátják keresztül, ami a levegő hőmérséklete mellett a nedvességtartalmát is kellemesebbé teszi.

Áldás a víz!

A víz hatalmas és kemény szelleme, ha tisztelettel bánunk vele, megmutatja lágy, gondoskodó tiszta alakját is. A víz már évezredek óta szimbolizálja a tisztaságot,

Mennyi az esélye egy halálos kimenetelű villámcsapásnak?

Statisztikai adatok szerint, mely a népesség egészére levetített villámbaleseteket veszi alapul ennek esélye 1:28 000. Ez az érték azonban jó néhány egyéb tényezőtől is függ.

A világ új 7 természeti csodája

A világ hét épített csodája bizonyára mindenki számára ismertek. Kevésbé ismertek azonban a természeti csodák, következnek tehát ezek.

Mit jelent az eső intenzitása?

Amikor a levegő feláramlik, a magassággal egyre alacsonyabb a hőmérséklet, a melegebb légrétegben még gáznemű nedvesség láthatóvá válik, kicsapódik, felhő képződik.

Egyedülálló medencénk

A Kárpát-(Pannon)medencét északról és keletről a Kárpátok hegyvonulata, délről a Dinári hegység, míg nyugatról a Déli- és Keleti-Alpok határolják.

Napimádjunk helyesen

A nyár a napozás, a strandolás, a strandon lebarnulás, majd a nyaralás végeztével az azzal való dicsekvés ideje. De napozni csakis helyesen szabad,
- - : - - - - : - -
- - : - - - - : - -
Hirdetés:
Hirdetés:
Ajánlott oldalak