Régen az úri hölgyek legyezőjük nélkül egy lépést sem tettek, így nem csoda, hogy nem csak maguk hűsítésére használták, hanem kommunikáció céljából is. A fiatal hölgyek és lovagjaik így beszélgettek, üzentek egymásnak általában a társasági eseményeken. A gardedámok pedig semmit sem vettek észre mindebből.

Ezt a nyelvet legyezőnyelvnek nevezik, és Spanyolországból ered, mivel ott az éghajlat miatt és a kor divatjának köszönhetően a nők mindig hordtak magukkal legyezőt a hétköznapokban és a bálokon, kisebb összejöveteleken egyaránt. A hölgyek legyezői különböző fazonban, színben és méretben voltak megtalálhatóak. A színe és mintája ugyancsak jelzéssel szolgált.

A legyezőnyelv a legyező különböző tartásával és mozgatásával adott jelekből áll, amelyeknek különféle jelentésük van, és titkos szerelmi beszélgetésekre szolgáltak. A mozdulatok nem bonyolultak, könnyen elsajátíthatóak voltak, és az urak is könnyedén megértették a jelzéseket, amiket a hölgyek küldtek feléjük. Ráadásul csak egy könnyen kezelhető legyező kellett hozzá.

Néhány mozdulat és azok jelentése
Hogyha a hölgy lassan legyezte magát, az azt jelentette, hogy házas. Viszont, ha gyorsan legyezett, akkor azt üzente, hogy megkérték a kezét. Amennyiben azt szerette volna közölni, hogy szereti az illetőt, akkor a nyitott legyezőt az arca előtt tartotta, a szem alsó vonala alatt, és onnan pillantott a férfi felé. Az igent az összezárt legyező jobb orcán nyugtatásával, míg a nemet, ugyanígy, de a bal orcán való tartással jelezték.

Ez csupán csak néhány mozdulat a sok közül, amelyeket régen használtak.
Mára a legyezőnyelv feledésbe merült, és legyezővel járó nőket is csak nagy ritkán láthatunk.