Hogyan jelzik az élőlények az időjárás-változást?
2009-05-20 13:51:00

Az időjárás rendszeresen változik, nem véletlenül mondjuk egy hangulatemberre, hogy: "olyan, mint az időjárás". Hogy hogyan változik egyik napról a másikra a hőmérséklet, erről a meteorológusok tájékoztatnak bennünket a rádióban és a televízióban. Az állatok és a növények azonban időjós nélkül is tudják, mire számíthatnak....
A négy évszak közötti átmenet rendszerint nagyon megviseli az emberek egy részét. A frontra érzékeny embereknek ilyenkor a fejük fáj, vagy kissé szédülnek, másoknak a lába, válla vagy más gyengébb testrésze jelzi fájdalommal a változást. Ők talán már ebből tudják, hogy hamarosan nagy fordulat következik. A szakembereknek manapság számos speciális műszerük van, amellyel figyelhetik, milyen változásra számíthatnak naponta. Kezdetben viszont az őseinknek még nem voltak ilyen szuper herkentyűik, valahogyan mégis ki kellett számítaniuk azt, hogy milyen idő lesz másnap vagy a héten, hiszen ez befolyásolta a munkájukat, a földművelést és sok minden mást.

Akkor vajon honnan tudták, sütni fog-e a Nap, vagy éppen hatalmas zápor várható, esetleg orkán erejű széllel kell-e szembenézniük? Egy megoldás maradt, amely nagyon is hatásos volt: az állatok viselkedését figyelték meg.
Akkoriban az emberek tehát megpróbáltak következtetéseket levonni az állatok és növények viselkedéséből, hosszabb távon pedig egyes természeti jelenségekből tudták megjósolni az időjárást.
Az állatok időjárás-változás előtti viselkedéséről akár könyveket is lehetne írni, mert a legtöbbjük valamilyen formában jelzi azt.
Falusi emberek a mai napig folytatnak beszélgetéseket erről: például azt mondják, ha bőg a szamár, akkor eső lesz, de ugyanerre lehet következtetni, ha „mosakszik” a macska.
Napjainkban több mint ezer olyan növény és állat létezik, amelyeknek a viselkedése akár még a meteorológusok munkáját is megkönnyítheti.

Ha például a sárgarigó gyöngyöző „hangon” fütyül, az azt jelenti, hogy jó időre számíthatunk, ha viszont a hangja hasonlít a macskanyávogásra, akkor az időjárás nagymértékben változni fog. Aztán ott van a pacsirta, ő a derűs idő hírnöke. Ez a kicsinyke madár az eső végeztével ugyanis felszáll, és máris „trillázik”. Így ha őt hallani, akkor biztosan vége a rossz, esős időnek. De ugyanígy a galambok is derűs időt jeleznek azzal, ha búgnak.
Ha rendszeresen kakukkszót hallunk, az azt jelzi, hogy beköszönt a meleg, és a hideg reggeleknek vége. Ezzel ellentétben a cinke csipogása éppen arra utal, hogy közeleg a tél.
És most vegyük szemügyre a háziállatokat! A lúd, ha emelgeti a lábát, akkor hideg lesz, de ha fél lábon áll, akkor már fagyni is fog. Ha télen gágogni kezd, akkor az idő enyhülésére számíthatunk, ha viszont maga alá húzott lábbal gubbaszt, akkor nemcsak hideg, de hóvihar is várható. Ugyanígy a kakas is egyféle időjárásjelző állat. Megszoktuk, hogy a kakasok reggel kukorékolnak. Ha viszont este szólalnak meg, az azt jelenti, hogy az idő meg fog fordulni.

Áldás a víz!

A víz hatalmas és kemény szelleme, ha tisztelettel bánunk vele, megmutatja lágy, gondoskodó tiszta alakját is. A víz már évezredek óta szimbolizálja a tisztaságot,

Mennyi az esélye egy halálos kimenetelű villámcsapásnak?

Statisztikai adatok szerint, mely a népesség egészére levetített villámbaleseteket veszi alapul ennek esélye 1:28 000. Ez az érték azonban jó néhány egyéb tényezőtől is függ.

A világ új 7 természeti csodája

A világ hét épített csodája bizonyára mindenki számára ismertek. Kevésbé ismertek azonban a természeti csodák, következnek tehát ezek.

Mit jelent az eső intenzitása?

Amikor a levegő feláramlik, a magassággal egyre alacsonyabb a hőmérséklet, a melegebb légrétegben még gáznemű nedvesség láthatóvá válik, kicsapódik, felhő képződik.

Egyedülálló medencénk

A Kárpát-(Pannon)medencét északról és keletről a Kárpátok hegyvonulata, délről a Dinári hegység, míg nyugatról a Déli- és Keleti-Alpok határolják.

Napimádjunk helyesen

A nyár a napozás, a strandolás, a strandon lebarnulás, majd a nyaralás végeztével az azzal való dicsekvés ideje. De napozni csakis helyesen szabad,
- - : - - - - : - -
- - : - - - - : - -
Hirdetés:
Hirdetés:
Ajánlott oldalak