Hirtelen jött hideg
2009-06-22 17:52:00

Valóban nagyon hirtelen jött, hiszen múlt héten néhol 33 fok fölött is volt a napi maximum, míg ezen a héten akár 10 fokra is lehűlhet a levegő.

A múlt szombaton érkező hidegfront egy többnapos csapadékos periódusnak a kezdete. Mától fülledt időjárás veszi kezdetét, és délutánonként gyakoriak lesznek a heves esőzések is.
A mai napon helyenként egész napos eső is kialakulhat, keddtől felmelegedés várható. Ekkor délelőtt gomolyfelhők gyülekeznek, és később intenzív csapadék formájában, záporok, zivatarok kíséretében hullik le. A páratartalom magas lesz, és az átmeneti lehűlést követően keddtől már a nyugati megyékben is visszatérnek a 25 fok körüli hőmérsékletek. A hét közepére országszerte eső várható és az intenzív csapadék a jégeső veszélyével fenyeget, tehát komoly károkat is okozhat a növényekben.

Tavaly ilyenkor igen magas, közel 40 fokos hőmérséklet volt a jellemző, többször kellett ebben a hónapban hőségriadót elrendelni.

Bejött volna a Medárd-napi jóslat?
Lehetséges. „Ha Medárd napján pityereg, negyven napig csepereg.” – tartja a népi mondás. Tehát ha június 8-án esik, a következő negyven nap is csapadékos lesz. Ugyan nem volt jellemzően csapadékos aznap az időjárás, de kimondottan borús volt az ég országszerte.

Áldás a víz!

A víz hatalmas és kemény szelleme, ha tisztelettel bánunk vele, megmutatja lágy, gondoskodó tiszta alakját is. A víz már évezredek óta szimbolizálja a tisztaságot,

Mennyi az esélye egy halálos kimenetelű villámcsapásnak?

Statisztikai adatok szerint, mely a népesség egészére levetített villámbaleseteket veszi alapul ennek esélye 1:28 000. Ez az érték azonban jó néhány egyéb tényezőtől is függ.

A világ új 7 természeti csodája

A világ hét épített csodája bizonyára mindenki számára ismertek. Kevésbé ismertek azonban a természeti csodák, következnek tehát ezek.

Mit jelent az eső intenzitása?

Amikor a levegő feláramlik, a magassággal egyre alacsonyabb a hőmérséklet, a melegebb légrétegben még gáznemű nedvesség láthatóvá válik, kicsapódik, felhő képződik.

Egyedülálló medencénk

A Kárpát-(Pannon)medencét északról és keletről a Kárpátok hegyvonulata, délről a Dinári hegység, míg nyugatról a Déli- és Keleti-Alpok határolják.

Napimádjunk helyesen

A nyár a napozás, a strandolás, a strandon lebarnulás, majd a nyaralás végeztével az azzal való dicsekvés ideje. De napozni csakis helyesen szabad,
- - : - - - - : - -
- - : - - - - : - -
Hirdetés:
Hirdetés:
Ajánlott oldalak