Nyaranta sokan örömmel fogadják a tikkasztó hőséget felváltó átvonuló zivatarokat, amikor kicsit lehűl a levegő, az esőtől feléled, megzöldül a természet, és ahogy az ég egyre jobban borul, a levegő lassan telítődik azzal a feszültséggel, ami előrejelzi: villámlás következik. A nyár a villámlások szempontjából a legveszélyesebb időszak, ilyenkor 4–5 naponként fordul elő villámlással együtt járó zivatar.

Először csak a fények derengenek fel a látóhatárban, majd hosszú másodpercek következnek addig, amíg a fülsüketítő dörrenés is elér hozzánk. Az első dörgések után már következtetni is tudunk, hogy milyen messze még a vihar. Nincs más dolgunk, mint egyszerűen számoljuk meg, hogy hány másodperc telik el a villámlás és a csattanás között. Az így kapott számot aztán osszuk el hárommal, így megközelítőleg megkapjuk, hogy hány kilométerre van a vihar tőlünk.

A fényjelenség és a hang távolsága a kettő különböző terjedési sebességének köszönhető. Ugyanazt a távolságot a fény gyorsabban teszi meg, ezért látjuk először a villámlást, és csak ezután halljuk a dörgést. Ha akarunk, számolhatunk is. Minden másodperc a villámlást követően, ám az égzengést megelőzően a hang sebessége végett kb. 340 métert jelent. A vihar centruma így is mérhető.

A dörrenés kiváltó oka a villámlás, azáltal, hogy felhevíti a levegőt, amely hirtelen kitágul és összeütközik a környező légtömegekkel, és ez jár nagy robajjal. A villámlás azonban nem csupán a felhőrétegből a földre csaphat. A villám elektromos gázkisülés, amely a felhők között, vagy a talaj és felhők között jön létre. Többnyire vonalas szerkezetű, de van felületi villám is, amely a felhők felületén keletkezik. Ritkább jelenség a gömbvillám.

A villám keletkezése a felhők vízcseppjeinek, jégkristályainak súrlódására, széttöredezésére vezethető vissza. A tulajdonképpeni villámot elővillám vezeti be, amely több lépésben ionizálja a levegőt, és így egyre nagyobb szakaszát vezetővé teszi. Eközben a földfelületről (vagy az ellentétes előjelű elektromossággal feltöltött felhő felől), főként a kiemelkedő részekből megindul az ellentétes előjelű elektromosság áramlása a felhő felé. Ugyanazon az ionizált légcsatornán több villám is áthaladhat. A kisülésben szállított töltésmennyiség mindössze 1-2 C, de az igen rövid kisülési időtartam miatt 30-40 000 Amperes áramerősség lép fel.

A villámok elleni védekezés érdekében Benjamin Franklin találta fel a villámhárítót. Ez egy, az épületek tetején elhelyezett és földelt fémrúd, amely a becsapódó villám áramát a talajba vezeti, így az épületet megóvja a villámcsapás károsító hatásaitól.