Ha nagy a meleg…
2009-07-09 18:15:00

Sötétítő függöny, légkondicionáló, ventilátor. E három tárgyat használjuk leggyakrabban a nagy meleg elleni védekezésünk során. Van azonban egy sokkal költséghatékonyabb módja is a levegővel való hűtésnek, amiről érthetetlen módon megfeledkezünk, holott mindannyian használjuk olykor-olykor.

Ősidők óta elterjedt eszköz a legyező, mellyel légáramlatot kelthetünk, rovarokat űzhetünk el, és akár a nap ellen is védekezhetünk. Szinte minden kultúrában és korban fellelhető ez az eszköz, mellyel könnyebben elviselhetjük a kánikulát. Vajon mi is ennek a praktikus kis eszköznek a története?

A legelső legyezők tollból, szőrből vagy növényekből készültek, és egy nyélhez voltak rögzítve. Az ókori népeknél általános volt a lótuszlevélből, vagy pálmalevélből készült legyező, míg a kínaiak és a japánok már régóta papírból készült legyezőket használnak. Ismeretes a levél és a kör alakú legyező is.
Az összehajtható változat Japánból ered, melyet a kínaiaktól átvett papírlegyezőből fejlesztettek ki. Nem sokkal később ez lett az egyik legfőbb kiviteli cikkük, először Kínába, majd onnan Európába.

Európai virágkorát a 18. századi Franciaországban élte. Főleg Párizsnak volt kiváltsága a legyezők készítése, amik már szinte remekműveknek tekinthetők. Ma is van olyan példány, amit üveg alatt őriznek, és annak idején sem használatra szánták. Ma már nem csupán Franciaországban, hanem Spanyolországban, Olaszországban, és Bécsben is rengeteg legyezőt készítenek, de a kínaiak és a japánok olcsó áraival nem képesek versenyezni az európai országok.

Japánban van a legnagyobb kultúrája a legyezőknek a mai napig. Használják pl. vallásos ceremóniákhoz, teaszertartásokhoz, elengedhetetlen kelléke a hagyományos japán színpadi táncnak. A gésák tánca a legyezőkkel például csodálatos látványt nyújt.

Anyagára előszeretettel festenek különböző motívumokat, legyen az papírból, vagy selyemből. A festményeknek köszönhetően szinte egy összecsukható festménnyé válnak. Nagyobb változataikat a falra akasztják, amik így könnyen elrakhatóak, és cserélhetőek is. Nálunk sem ritka, hogy hatalmas legyező díszíti a falat.

A melegebb égtájakon, az egyenlítő közelében azonban nem szobadíszként funkcionálnak e csodás alkotások, ott szinte nélkülözhetetlen használatuk. Főleg kánikulában igen hasznos kis eszköz, hogy könnyebben el tudjuk viselni a meleget.

Áldás a víz!

A víz hatalmas és kemény szelleme, ha tisztelettel bánunk vele, megmutatja lágy, gondoskodó tiszta alakját is. A víz már évezredek óta szimbolizálja a tisztaságot,

Mennyi az esélye egy halálos kimenetelű villámcsapásnak?

Statisztikai adatok szerint, mely a népesség egészére levetített villámbaleseteket veszi alapul ennek esélye 1:28 000. Ez az érték azonban jó néhány egyéb tényezőtől is függ.

A világ új 7 természeti csodája

A világ hét épített csodája bizonyára mindenki számára ismertek. Kevésbé ismertek azonban a természeti csodák, következnek tehát ezek.

Mit jelent az eső intenzitása?

Amikor a levegő feláramlik, a magassággal egyre alacsonyabb a hőmérséklet, a melegebb légrétegben még gáznemű nedvesség láthatóvá válik, kicsapódik, felhő képződik.

Egyedülálló medencénk

A Kárpát-(Pannon)medencét északról és keletről a Kárpátok hegyvonulata, délről a Dinári hegység, míg nyugatról a Déli- és Keleti-Alpok határolják.

Napimádjunk helyesen

A nyár a napozás, a strandolás, a strandon lebarnulás, majd a nyaralás végeztével az azzal való dicsekvés ideje. De napozni csakis helyesen szabad,
- - : - - - - : - -
- - : - - - - : - -
Hirdetés:
Hirdetés:
Ajánlott oldalak