Forrósodó Görögország
2009-05-20 14:22:00

A következő 50 évben jelentősen melegszik majd az időjárás az Égei-tenger partján. Megszaporodhatnak a tűzesetek is. Ugyanis egy - a Nemzeti Közigazgatási Központ által szervezett - konferencián elhangzottak szerint egyre forróbbak lesznek a nyarak; a szárazság, az aszályok pedig az ország legnagyobb részére kiterjedhet – számolt be róla a görög Sky Rádió. Ez pedig megnövelheti a nyaranta pusztító erdőtüzek kialakulásának gyakoriságát. A görög erdészek szerint az erdő- és bozóttüzek szempontjából leginkább kritikusnak számító időszak akár hat hónaposra is elnyúlhat majd. A klímaváltozás tehát tavasszal és ősszel is fokozott tűzveszélyt jelenthet Görögországban. A forróság és aszály miatt ezernél is több komoly tűzeset pusztított Görögországban 2007 és 2008 nyarán, amelyek emberi életeket követeltek, és óriási károkat okoztak az erdőkben, valamint a gazdaságokban.  2007-ben 20 ember halt meg a hőség következtében a nyári hónapok során, amikor júniusban és júliusban 46 °C-ot mértek Görögországban. A görög meteorológiai intézet egyik munkatársa szerint azelőtt csak 1950-ben volt rá példa, hogy az Égei-tenger térségében háromszor is rendkívüli hőség kövesse egymást.

Áldás a víz!

A víz hatalmas és kemény szelleme, ha tisztelettel bánunk vele, megmutatja lágy, gondoskodó tiszta alakját is. A víz már évezredek óta szimbolizálja a tisztaságot,

Mennyi az esélye egy halálos kimenetelű villámcsapásnak?

Statisztikai adatok szerint, mely a népesség egészére levetített villámbaleseteket veszi alapul ennek esélye 1:28 000. Ez az érték azonban jó néhány egyéb tényezőtől is függ.

A világ új 7 természeti csodája

A világ hét épített csodája bizonyára mindenki számára ismertek. Kevésbé ismertek azonban a természeti csodák, következnek tehát ezek.

Mit jelent az eső intenzitása?

Amikor a levegő feláramlik, a magassággal egyre alacsonyabb a hőmérséklet, a melegebb légrétegben még gáznemű nedvesség láthatóvá válik, kicsapódik, felhő képződik.

Egyedülálló medencénk

A Kárpát-(Pannon)medencét északról és keletről a Kárpátok hegyvonulata, délről a Dinári hegység, míg nyugatról a Déli- és Keleti-Alpok határolják.

Napimádjunk helyesen

A nyár a napozás, a strandolás, a strandon lebarnulás, majd a nyaralás végeztével az azzal való dicsekvés ideje. De napozni csakis helyesen szabad,
- - : - - - - : - -
- - : - - - - : - -
Hirdetés:
Hirdetés:
Ajánlott oldalak