Energiahiány - túlélő felszerelés
2009-07-07 17:43:00

Az emberiség már régóta tékozolja a Föld javait, nem gondolva, arra hogy egyszer majd nem lesz mivel akár csak a legalapvetőbb szükségleteit kielégítenie: nem lesz hajtóerő a járműveihez, nem lesz mivel megsütni az élelmet, nem lesz mivel télen fűtenie. Szerencsére ma már egyre többen gondolnak saját és gyermekeik jövőjére is. Mivel megjelent az igény rá, megjelentek a technológiák is, amelyek megoldást nyújthatnak az energia-válság problémáira

A biomassza
Az olaj készletek fogyóban vannak, elkerülhetetlen hogy el ne tűnjön egyszer, hiszen évmilliókba telt, hogy kialakuljon, mi emberek pedig legfeljebb száz évig használhatjuk még az optimista becslések szerint is. A természetet kímélő megoldás nincs messze, több közül válogathatunk, melyből mi most egyet választottunk ki.
A biomassza tüzelőfából, energiafűből, vagy akár háztartási, esetleg ipari hulladékból készül, hogy aztán magát az anyagot, vagy az abból kivált gázt hasznosítsák. Fontos, hogy az így létrejövő melléktermék ne károsítsa a tüzelőberendezés falát, és a természetet sem. Ma már van néhány autótulajdonos, aki biodízellel hajtja az autóját, de még nagyon gyerekcipőben jár ez a technológia.
Rengeteg előny származik a biomassza alapú energiahordozókból. Elsősorban a fenntartható fejlődés egyik kulcsa, hiszen az élelmiszeriparban, a mezőgazdaságban, az állattenyésztésben, a kertészetben, a textiliparban mindig lesznek szerves hulladékok, így a forrás adott, csak az a kérdés, hogy elegendő-e. Az égés során nem szabadul fel több CO2, mint amit előtte a biomassza megkötött (vagyis a növény a növekedése során), így az üvegházhatás is visszaszorítható lenne. A biodízel előállítása azonban okoz még némi problémát. Az élelmiszert termő földek túlnyomó többségét ugyanis át kellene állítani a biomassza előállítására, hogy minden európainak megfelelő mennyiségű üzemanyag jusson. Az erőművek meghajtásában, vagy a fűtés olcsóbbá tételében azonban sokat segíthetne.

Bioetanol
Európában cukorrépából, búzából és kukoricából állítják elő, Észak- Amerikában a kukorica, vagy a búza, míg Dél- Amerikában a cukornád az alapanyaga.
A bioetanol mint üzemanyag felhasználása Európában fejlődik a legdinamikusabban. Ennek egyik oka, hogy az EU támogatja, és célul tűzte ki a bioüzemanyagok nagyobb arányú terjesztését, másrészt pedig Kelet- és Kelet-Közép-Európában gyors ütemben újul meg az autópark.
A bioüzemanyagok elterjedésének előnyei közé tartozik, hogy nagymértékben csökkenne az ország energiafüggősége, csökkenne a természetkárosítás, folyamatos energia-ellátottságot biztosítana, és segítene felhasználni az eladhatatlan termékfelesleget is. Ráadásul több egyezmény is támogatja az ide tartozó fejlesztéseket, így pályázni lehet állami, nemzetközi és EU-s támogatásokra is.
A felszerelések rengeteg beruházást is igényelnek, és az ilyen jellegű eszközök használata munkaerő igényes is. Hatalmas területeket foglalna el a bioüzemanyagok előállításához szükséges termények megtermesztése, amely egyelőre az élelmiszerellátottság kárára is válhat.

Áldás a víz!

A víz hatalmas és kemény szelleme, ha tisztelettel bánunk vele, megmutatja lágy, gondoskodó tiszta alakját is. A víz már évezredek óta szimbolizálja a tisztaságot,

Mennyi az esélye egy halálos kimenetelű villámcsapásnak?

Statisztikai adatok szerint, mely a népesség egészére levetített villámbaleseteket veszi alapul ennek esélye 1:28 000. Ez az érték azonban jó néhány egyéb tényezőtől is függ.

A világ új 7 természeti csodája

A világ hét épített csodája bizonyára mindenki számára ismertek. Kevésbé ismertek azonban a természeti csodák, következnek tehát ezek.

Mit jelent az eső intenzitása?

Amikor a levegő feláramlik, a magassággal egyre alacsonyabb a hőmérséklet, a melegebb légrétegben még gáznemű nedvesség láthatóvá válik, kicsapódik, felhő képződik.

Egyedülálló medencénk

A Kárpát-(Pannon)medencét északról és keletről a Kárpátok hegyvonulata, délről a Dinári hegység, míg nyugatról a Déli- és Keleti-Alpok határolják.

Napimádjunk helyesen

A nyár a napozás, a strandolás, a strandon lebarnulás, majd a nyaralás végeztével az azzal való dicsekvés ideje. De napozni csakis helyesen szabad,
- - : - - - - : - -
- - : - - - - : - -
Hirdetés:
Hirdetés:
Ajánlott oldalak