Őseink tisztelték és kultuszokat építettek az eget uraló hatalmas fénygömbnek, a Napnak, ami nem csupán a megújulás, hanem az élet, a tisztaság jelképe volt is. Mindezek tudatában nem is csoda, ha hirtelen eltűnése az égről hatalmas riadalmakat keltett és babonás félelmek kialakulásához vezetett, hiába voltak már az antik görög világ tudós filozófusai tisztában a nap- és holdfogyatkozások okával.
A napfogyatkozás csillagászati jelenség, amelynek során a Hold a megfigyelő számára részben vagy egészen eltakarja a Napot. Napfogyatkozás akkor jön létre, amikor a Hold pontosan a Föld és a Nap közé kerül, azaz újholdkor. De nem minden újholdkor, csupán akkor, ha a Föld körüli pálya leszálló, vagy felszálló csomópontjában van éppen újholdkor a Hold. A Hold átmérője 400-szor kisebb a Napénál, ám 400-szor közelebb is van, ez okozza, hogy a Nap és a Hold látszólagos átmérője közel azonos, így amikor megfelelő helyzetbe kerülnek az égitestek, akkor a Hold teljesen képes eltakarni a Napot.
Kr. e. 430. augusztus 3-án az athéni hajóhad az ellenséges flotta megtámadására készült, amikor napfogyatkozás állt be. Periklész vezérhajójának kormányosa megrettent, és tétovázott. Periklész ekkor köpenyét tartotta a rémült ember szeme elé, megkérdezve, ezt is félelmes előjelnek tartja-e? Amikor az „nem”-mel válaszolt, azt mondta: „Miben különbözik akkor ez meg a fogyatkozás, kivéve, hogy a Napot valami nagyobb takarja el, mint a köpenyem?”
De ugyan akkor széles körben – még a tanultabbak körében is – tovább élt a félelem, a rettegés a fogyatkozásoktól. A legősibb hiedelmek úgy tudják, hogy a Nap és a Hold kergetik egymást, és amikor egyik utoléri a másikat, bekövetkezik a fogyatkozás. Több régi kultúrnépnél – egymástól függetlenül – felbukkan az a nézet, hogy napfogyatkozáskor egy szörny, vagy sárkány falja fel a Napot. A Napot felfaló, vagy a Holdat eltakaró sárkány emléke ma is él a tudományban, mivel a Hold pályájának metszéspontjait a Föld-pálya síkjával, drakonikus, vagyis „sárkány” pontoknak nevezik.
A magyar nép körében is élt még a 18-19. században a hiedelem, hogy a fogyatkozás idején a „markoláb”, vagy másként a „martalóc” falja fel a Napot vagy a Holdat. Más hiedelem szerint a napfogyatkozások idején a Holdba lakó szellemek az árnyék kúpjában a Földre suhannak, hogy azután holdfogyatkozáskor a földárnyékon visszaszálljanak kísérőnkre. Splényi Béla naplója szerint az 1842. évi, Magyarországon is teljesnek látszó napfogyatkozás idején faluhelyen sokan befedték a kutakat, hogy az árnyék meg ne mérgezze a vizet.