A napszél kifejezés mögött olyan töltött részecskéket értünk (leginkább protonokat és elektronokat), amelyek a Nap atmoszféráját elhagyva a világűrben terjednek. A Nap több millió km/h sebességgel löki ki magából ezeket az elektromosan töltött részecskéket, ami a bolygókra, az aszteroidákra és az üstökösökre az egész Naprendszerben hatást gyakorol.

A megfigyelések alapján régóta tudjuk, hogy bár a napszél sebessége változó, sosem csökken 260 km/s alá. Míg a korábbi vizsgálatok főként a hőenergiának tulajdonították az anyag felgyorsulását, a 60-as évekre egyértelművé vált, hogy a hő okozta gyorsulás önmagában kevés lenne a napszél magas sebességének előidézéséhez.

Az űrszondák által rögzített adatokból arra következtetnek a kutatók, hogy a minimális 260 km/s-os sebesség körül a napszélben alig van hélium, míg gyakorisága a sebesség növekedésével emelkedik, és 500 km/s környékén már eléri a 4%-ot. A modellek szerint a héliumot a Napból kiáramló hidrogénatommagok ragadják magukkal. Egy héliumatommag a hidrogén atommagjánál sokkal nehezebb, ezért ha a hidrogén áramlása egy bizonyos határnál lassabb, nem tudja nehezebb társát magával ragadni. A kérdéses sebességhatár 260 km/s körül húzódhat, ezért az ennél lassabban kiáramló napszél nem képes héliumot szállítani. A hélium ekkor a hidrogént is visszatartja - ezért nem "fúj" ennél lassabban a napszél.

A NASA 2008. szeptemberi közleménye szerint a napszél erőssége 50 éves mélypontot ért el. A kutatók szerint a napszél erőssége mintegy 20%-ot csökkent az 1990-es évek közepe óta. A napszél erősségét a 60-as évek óta mérik, és a 2008-as adat jelenti a mélypontot. Mivel eddig nem fordult elő hasonló jelenség, a tudósok nem tudják, hogy mennyire szokatlan csökkenésről van szó, azonban a trend tartósnak látszik.