Az ember természettel való belsőséges kapcsolata talán már akkor megszakadt volna, mikor az első egyed fajunkból két lábra állt? Vajon mi is olyan érzékenyek lennénk mindent, a Földet ért változásra, mint állattársaink, ha nem teremtettük volna meg saját környezetünket, a városokat, falvakat? És őseink mégis hogyan keresték a kapcsolatot köztük és a vadvilág között?

Az allergia elidegenedés a természettől
Kialakulása leginkább a gyermekkori ingerszegénységre vezethető vissza. Gondolkozzunk el az okokon. Gyermekként tényleg annyira elszeparálódhatunk a nem városi közegtől, hogy testünkből védekezést válthat ki a virágpor, az állatok közelsége, mintha valami idegen anyag lenne. Az allergiát betegségnek hívjuk. Tényleg nem normális, hogy antianyag termelést vált ki néhány természetes anyag.

A gyom a föld édes-, a virág a mostohagyermeke
Az urbanizálódás következménye, hogy ugyan rendre igyekszünk körbeültetni magunkkal növényekkel, amik talpalatnyi földben növekszenek, virágoznak, válnak díszévé szobáknak és előtereknek, kerteknek. Gondozzuk őket, mert különben meg sem élnének. Gyomlálni kell, öntözést igényelnek, hogy túléljenek, és ki ne pusztuljanak. Cserébe nekünk, és saját magukért is hoznak bimbókat, majd bontják szirmukat, hogy gyönyörű virágok bomoljanak ki a mi kis területünkön. De nélkülünk erre képesek sem lennének.

Gyümölcs táplálja az embert, az ember a növényt
Nyárra a gyümölcsfák nagy része roskadásig tele van érett, nedvdús, magos terméssel. Levükben még ott kering az utolsó permetezés. Gyümölcsbogarak borzadnak el megmászva őket, és még ők sem kapnak inkább beléjük. Mi pedig mégis boltokból esszük őket, jó kis afrikai termékek, amik ugyan bizonyára nagyon egészségesek és talán tényleg nincs bennük injekció, méretük is a természet és a gondos munka eredménye, az emberben mégis feltámadhat a kétely. Az otthoni gyümölcsön falatozva legalább tudjuk, hogy mégis milyen mérgeket eszünk. Vagy ha nem esszük, akkor tudjuk, hogy melyik permetezés hiánya miatt nincs is, amit egyáltalán enni tudnánk.

Állatok a városban, a lakásban, a szobákban, a párna pihéi között
Ugyan elmúlóban vannak azok az idők, amikor a házak mellett tyúkok kapirgáltak és estefelé a családfő hangosan bőgő marhákat terelt az ólak felé. Ennek már vége. Maximum néhány macska kalandozik, kutya csahol. A szobákban hörcsögök róják a köröket a mókuskeréken, miközben a padláson menyét settenkedik. Tele vagyunk állatokkal. Csak a párnánkban több mint 10 000 poratkának, és mintegy 2 millió ürülékrészecskének adhatunk otthont, az akaratunk nélkül.

Hát igen, ilyen világban élünk…