Világunkban az egyetlen állandó a változás maga. Ezt a változást kísérte az ember figyelemmel, mikor vadászni indult búvóhelyéről, mikor tájékozódni akart akár vízen, akár a földön, és ezt az állandó változást használta arra, hogy mérhetővé tegye az idő múlását, és így alkotta meg az órát és a naptárt.
Az idő mérésének jelenlegi rendszere a sumér civilizációig nyúlik vissza. E mérési rendszer a megszokott tízes alap helyett hatvanas alapot használ: 60 másodperc van egy percben, és 60 perc van egy órában, valamint 360 nap (60×6) egy évben (néhánnyal kiegészítve). E számrendszerben a 12 is jelentős szám: a napnak 12 nappali és 12 éjszakai órája van (régen a napnyugta jelezte a nap végét) és 12 hónap van egy évben.
Az idők során meglehetősen sokféle időmérési eszközt készítettek. Ezen eszközök tanulmányozásával a horológia foglalkozik.
A legősibb, még helyhez kötött időmérő szerkezeteket, avagy a fali napórákat régi templomok, kastélyok, kolostorok falán még ma is láthatjuk. Árnyékvető pálcájukat a felállítás helyének földrajzi szélességéhez igazítják. Omár Khajjám perzsa költő és csillagász 1080 környékén napóra segítségével dolgozta ki az új iszlám naptárt.
Hordozható napórákat már az egyiptomiak is készítettek. Fából faragott kb. T alakú, eszközük felső részének árnyéka a hosszabb nyúlványra esett, s az odavésett (általában római számokon) jelezte az időt.
Az ókor legpontosabb időmérési eszközei az először Egyiptomban talált vízórák (clepsydra) voltak. Ezek Amenhotep (Kr. e. 1525-1504) egyiptomi fáraó sírjából kerültek felszínre. A vízórák használatosak voltak Alexandriában, s onnan terjedtek el világszerte. A görögökhöz Kr. e. 400-ban került. Előnyük az volt, hogy a napórákkal ellentétben éjszaka is mutatták az időt. Úgy mondják, hogy Platón Kr. e. 378-ban vízórás ébresztőórát készített, melyben egy tartályból szivárgó víz átbillentett egy rekeszt, melyből ólomgolyók estek egy rézlapra, s a zaj felébresztette tanítványait. Csillagászati megfigyeléseikről a görögök és káldeusok egyaránt rendszeres feljegyzéseket készítettek. Ezek alapján arab mérnökök a középkorig javították a vízórát.
Hétköznapjainkban az egy napnál rövidebb idő általánosan használt időmérő eszköze az óra, annál hosszabb időhöz naptárt használunk. Az órák különböző formái a karórától a Hosszú-Most óráig terjed. Hajthatják őket rugóval, gravitációval, elektromos árammal és sokféle ingával szabályozhatják. A naptárak is sokfélék lehetnek, mint például hold-naptár, szoláris naptár, de a legáltalánosabb a Gergely-naptár.
A "kronométer" egy bizonyos pontossági szabványoknak megfelelő hordozható időmérő, melyet eredetileg a hosszúsági fokok csillagászati módszerekkel való meghatározásához használták. Az elnevezést manapság a svájci COSC ügynökség pontossági követelményeinek megfelelő karórákra is használják. Az egyenként hitelesített órák pontosságát napokon keresztül tartó különböző helyzetekben és hőmérsékleteken végzett vizsgálatokon ellenőrzik, és saját sorozatszámával regisztrálják.
Végül, napjaink legfontosabb a céziumatom rezgési tulajdonságaira épülő időmérő eszköz az atomóra, amely akár ezer évekig másodperces pontossággal mutatja az időt.