Apokalipszis most és mindörökké
2009-07-07 17:44:00

A cím ne tévesszen meg minket, hiszen már túl vagyunk nem egy világvégén, amit neves vagy kevésbé nevem tudósok, kutatók megjósoltak korábban. Ha unatkozunk egy esős, zivataros időben, mi magunk is könnyedén gyárthatunk hasonlókat. Akár személyre, akár emberiségre szabottat. Nézzük is, hogy milyen forrásokból meríthetünk!

Sorba fogjuk venni ismertebbtől a kevésbé ismertekig az apokalipszis lehetséges fajtáit, hogy majd a cikk végén mi is könnyedén kreálhassunk kedvünk szerint végzetet. Akár még erre a nyárra is, hogy soha többé ne legyen már ősz!

Kezdjük is Hésziodosz korok elméletével. Az i.e. 7. század első felében járunk, amikor a híres költő megalkotja elméletét, ami szerint az ember Édenből való kiűzetése után folyamatos, újabb és újabb, az előzőnél rosszabb kor követte a másikat. Hésziodosszal együtt mi is már csak a Vaskorban élünk, túl az Arany, az Ezüst, a Réz és a Héroszok korán.

Ilyen koros szemlélettel bír a maja naptár is, amelynél igencsak a közeli jövőből kacsingat a világvége. Ugyanis 2012. december 21-ig tart a maja naptár számozása. Spiritiszták és médiumok ígérnek ma is energetikai feldúsulást addigra, hogy az emberiség egy felsőbb szintre, a maja naptár szerinti 6. korba lépjen. Ez tehát egy pozitív apokalipszis, mivel nem maradnak meg a régi dolgok, hanem átalakulunk. Akik egy negatív apokalipszist kívánnak, azok kérem, olvassák tovább cikkünket, a maja naptárhoz is kapcsolódnak ugyanis negatív jóslatok.
Egyesek 2012. december 21-re ufó-inváziót várnak, aminek a visszaszámlálását látják a gabonakörökben.
Az ufókkal kapcsolatos végzetelméletek is felütik a fejüket időnkén, melyek gyakorta szolgálnak filmek alaptörténeteként is.

Akárcsak az az elmélet, amely testvére az ufó-sztoriknak, és ami szintúgy gyakorta szolgál hollywoodi filmek alapjaként: e szerint a végzetet a Földön az életet elpusztító, vagy ellehetetlenítő meteor-becsapódás okozza majd. E történtet azonban már lassan sablonná avanzsálódik, hiszen az eddig elfogadott elmélet szerint már a dinoszauruszokat is ez tüntette el a Föld felszínéről.

Őseink sokkal több fantáziával alkottak apokalipszis-elméleteket, szóval igyekezzünk mi sem lemaradni tőlük. Legendáikban gyakorta megjelent az apokalipszis négy lovasa, Halál, Pestis, Háború és Viszály, akik elpusztítják az emberiséget. De találkozhatunk a végítélettel a Bibliában is.

Ezekhez képest modern korunk „csupán” olyan végzet-elméletekkel tudott előállni, mint a nukleális tél (egy időben nagyon is fenyegető és valós veszély tűnt), vagy olyan természeti katasztrófák, amelyek akár a kezünk által indulnak be – mint a globális felmelegedés, vagy a fajok kipusztulása, az élet ellehetetlenítése -, vagy tőlünk függetlenül valósulnak meg: erre példa a napkihűlés.

Mindenesetre lehetőség van bőven, de ne szomorodjunk el, inkább kreáljunk mi is egyet!

Áldás a víz!

A víz hatalmas és kemény szelleme, ha tisztelettel bánunk vele, megmutatja lágy, gondoskodó tiszta alakját is. A víz már évezredek óta szimbolizálja a tisztaságot,

Mennyi az esélye egy halálos kimenetelű villámcsapásnak?

Statisztikai adatok szerint, mely a népesség egészére levetített villámbaleseteket veszi alapul ennek esélye 1:28 000. Ez az érték azonban jó néhány egyéb tényezőtől is függ.

A világ új 7 természeti csodája

A világ hét épített csodája bizonyára mindenki számára ismertek. Kevésbé ismertek azonban a természeti csodák, következnek tehát ezek.

Mit jelent az eső intenzitása?

Amikor a levegő feláramlik, a magassággal egyre alacsonyabb a hőmérséklet, a melegebb légrétegben még gáznemű nedvesség láthatóvá válik, kicsapódik, felhő képződik.

Egyedülálló medencénk

A Kárpát-(Pannon)medencét északról és keletről a Kárpátok hegyvonulata, délről a Dinári hegység, míg nyugatról a Déli- és Keleti-Alpok határolják.

Napimádjunk helyesen

A nyár a napozás, a strandolás, a strandon lebarnulás, majd a nyaralás végeztével az azzal való dicsekvés ideje. De napozni csakis helyesen szabad,
- - : - - - - : - -
- - : - - - - : - -
Hirdetés:
Hirdetés:
Ajánlott oldalak