A tizedik bolygó?
2009-07-14 18:53:00

Néha úgy érezheti mindennapjaink embere, hogy a körülötte lévő technikák és elképzelések sci-fi könyvek oldalairól lépnek elénk. Naprendszerünk 10. bolygója már nem csupán fantáziálás. Eris, a viszály görög istennője megérkezett hozzánk!

A csöppnyinek közel sem nevezhető törpebolygó, amiről az első fotók 2003. október 21-én készültek, felfedezéséig mégis 2005. január 5-éig kellett várni, méreteivel túltesz a Plútón. Átmérője a fényességből becsült értékek alapján 2700 km körüli, így nagyjából 20%-kal nagyobb, mint 9. bolygó.

A felfedezés bejelentését (2005. július 29.) a média a „tizedik bolygó” megtalálásaként üdvözölte. Azonban ez nem csupán egyszerű marketing-fogás volt. A Sedna nevezetű égitest felfedezése óta némileg lecsillapodott parázs vitát a bolygók mibenlétéről újra felélesztette az Erisz felfedezése. Ennek is köszönhetően kapta meg 2006. szeptember 13-án a viszály görög istennőjének nevét. A vita a körül folyt, hogy ha a Plútót elfogadjuk bolygónak, akkor automatikusan annak kell-e nevezni az Eriszt, amely méreteiben túltesz rajta.

Erisz Nap körüli pályája a Naprendszer fősíkjával 45 fokos szöget zár be. A Napot 560 év alatt kerüli meg. Pályájának legtávolabbi pontja 97-szerese a Föld-Nap távolságnak, legközelebbi pontján viszont a Plútó pályáján belül halad el a Nap mellett, megközelítőleg 36 csillagászati egységre. Jelenleg ez a Naprendszer legtávolabbi ismert objektuma, a becslések szerint felszíni hőmérséklete 30 fokkal lehet az abszolút nulla felett. Felszíne elméletileg ugyanolyan, mint a Plútóé, az igazi eltérés abból adódik, hogy jelenleg sokkal messzebb van, mint a Plútó. A csillagászok szerint az égitest most oly távol van, hogy a felszínéről a Nap mindössze egy gombostűfejnyi pontnak látszana.

Az „új” égitest a Kuiper-öv tagja, melyet a Jupiter és a Szaturnusz gravitációs kölcsönhatásai is uralnak, így lehetséges, hogy más anyagokkal és testekkel együtt ez a törpebolygó is besodródik belső Naprendszerünkbe.

Egyetlen holdja van, a Düsznomia. Korábbi ragadványneve a Gabrielle volt. Átmérője hozzávetőleg 250 km, s mintegy 60-szor halványabb az Erisnél.

Áldás a víz!

A víz hatalmas és kemény szelleme, ha tisztelettel bánunk vele, megmutatja lágy, gondoskodó tiszta alakját is. A víz már évezredek óta szimbolizálja a tisztaságot,

Mennyi az esélye egy halálos kimenetelű villámcsapásnak?

Statisztikai adatok szerint, mely a népesség egészére levetített villámbaleseteket veszi alapul ennek esélye 1:28 000. Ez az érték azonban jó néhány egyéb tényezőtől is függ.

A világ új 7 természeti csodája

A világ hét épített csodája bizonyára mindenki számára ismertek. Kevésbé ismertek azonban a természeti csodák, következnek tehát ezek.

Mit jelent az eső intenzitása?

Amikor a levegő feláramlik, a magassággal egyre alacsonyabb a hőmérséklet, a melegebb légrétegben még gáznemű nedvesség láthatóvá válik, kicsapódik, felhő képződik.

Egyedülálló medencénk

A Kárpát-(Pannon)medencét északról és keletről a Kárpátok hegyvonulata, délről a Dinári hegység, míg nyugatról a Déli- és Keleti-Alpok határolják.

Napimádjunk helyesen

A nyár a napozás, a strandolás, a strandon lebarnulás, majd a nyaralás végeztével az azzal való dicsekvés ideje. De napozni csakis helyesen szabad,
- - : - - - - : - -
- - : - - - - : - -
Hirdetés:
Hirdetés:
Ajánlott oldalak