A napi betevő – sugárdózis
2009-07-06 17:52:00

Az ember diadala a természet felett csak látszólagos. Legyőztük a távolságot, az időjárást, mi magunk vagyunk a csúcsragadozó, a régmúlt idők rettegett betegségeinek többsége már nem jelent többet egyszerű megfázásnál.

De mit építünk magunk köré?
Különböző hatások érik testünket változó intenzitással. A nagy dózisúaktól, illetve erős hatásúaktól félünk, és bölcsen elkerüljük. De sosem számolunk azzal, ami egy bizonyos „határérték” alatt van, pedig lehet, hogy sok gondunk megoldódna, ha erre is egy picit oda tudnánk figyelni.

Sokat hallunk a tévében nukleáris sugárzásról, UV sugárzásról, mikrohullámú sugárzásról és mindegyiktől megijedünk, elbújunk. Pedig ott is veszély leselkedik ránk, ahol biztonságot remélünk.

Elektroszmog
Az elektroszmog mindenhol ott van. Lehet, hogy nem öl meg belélegzésre, de épp eléggé meg tudja keseríteni az ember életét. Mindenhonnan áradnak a pozitív ionok, aminek egy kicsit is köze van az elektromossághoz: hajszárító, konnektor, tévé, számítógép stb. Csak jön-jön akadálytalanul, mi meg nem törődünk azzal, hogy felborítja a szervezetünk bioritmusát, alvászavarokat, pszichés tüneteket, depressziót, meddőséget, szívritmus-zavarokat, immunrendszer-gyengülést, általános kimerültséget is okozhat, főleg a kisgyerekeknél.

Védekezés
Egyszerű volna pedig védekezni ellene, olcsón is, de akár drágán is megtehetjük.
Első körben ne használjunk ’stand by’ üzemmódot az elektronikus eszközöknél. Ezzel a trükkel évente akár 20000 Ft-t is megtakaríthatunk, az elektromos sugárzás csökkentése mellett.
Amikor csak tehetjük, vegyünk természetes anyagokból készült ruhákat! Az elektrosztatikusan feltöltött ruhanemű ugyanis ugyanúgy elveheti jó közérzetünket, mint az egész napos munka egy számítógép előtt.
Ma már lehet venni különleges matracokat is, amelyek ezüst tartalma segít kiszűrni a káros sugárzásokat, vagy földfémekből készült szerkezetűek, amelyek semlegesítik a sugárzást. Ezeknek elég borsos ára van, de hosszú távon az egészségünk, és így pénztárcánk is megkönnyebbül.
Ha mégis inkább olcsóbb megoldásokat keresünk, remek megoldás lehet a tibeti sókristály lámpa, amelyet a legtöbb szuvenír boltban be lehet már szerezni pár ezer forintért. Ezt a sót a Himalája lábánál bányásszák, és az ősóceán idején keletkezett. Az ősóceán, más néven az ősleves, ásványi anyag összetétele megegyezik az ember vérével és könnyével, ezt az összetételt tükrözi vissza a sókristály is. A benne lévő égőt felkapcsolva negatív ionokat bocsájt ki, így képes semlegesíteni, illetve ionizálni egy 15 négyzetméteres szobát, a napéhoz hasonló jó hatásokkal, akár egész éjszakán át. Segíti a koncentrálást munka vagy tanulás közben, tisztítja a levegőt. Relaxáláshoz is ajánlják, vagy a kicsiknek éjszakai fény gyanánt is hasznosabb, mint egy mackó alakú, elektroszmogot kibocsájtó égő.

Áldás a víz!

A víz hatalmas és kemény szelleme, ha tisztelettel bánunk vele, megmutatja lágy, gondoskodó tiszta alakját is. A víz már évezredek óta szimbolizálja a tisztaságot,

Mennyi az esélye egy halálos kimenetelű villámcsapásnak?

Statisztikai adatok szerint, mely a népesség egészére levetített villámbaleseteket veszi alapul ennek esélye 1:28 000. Ez az érték azonban jó néhány egyéb tényezőtől is függ.

A világ új 7 természeti csodája

A világ hét épített csodája bizonyára mindenki számára ismertek. Kevésbé ismertek azonban a természeti csodák, következnek tehát ezek.

Mit jelent az eső intenzitása?

Amikor a levegő feláramlik, a magassággal egyre alacsonyabb a hőmérséklet, a melegebb légrétegben még gáznemű nedvesség láthatóvá válik, kicsapódik, felhő képződik.

Egyedülálló medencénk

A Kárpát-(Pannon)medencét északról és keletről a Kárpátok hegyvonulata, délről a Dinári hegység, míg nyugatról a Déli- és Keleti-Alpok határolják.

Napimádjunk helyesen

A nyár a napozás, a strandolás, a strandon lebarnulás, majd a nyaralás végeztével az azzal való dicsekvés ideje. De napozni csakis helyesen szabad,
- - : - - - - : - -
- - : - - - - : - -
Hirdetés:
Hirdetés:
Ajánlott oldalak