A félbehagyott tó
2009-07-05 18:30:00

A Tisza-tó, vagy Kiskörei-víztározó Magyarország legnagyobb mesterséges tava. A Tisza-tó 2004-ben nyerte el Európában elsőként a „Village+” nemzetközi ökoturisztikai védjegyet. Az észak-nyugati részen található tiszafüredi madárrezervátum európai jelentőségű élőhely, ahol mintegy 200 madárfaj található, így az ornitológusok igazi paradicsoma. Fontos azonban megemlíteni, hogy a madár-élőhelyek szigorú védelem alatt állnak, így a tó ezen területei fokozott odafigyelést és óvatosságot igényelnek az odalátogató természetjáróktól.

A Tisza-tó emberi kéz munkája. Építését 1967-ben kezdték meg, a Tisza folyásába történő beavatkozás eredményeként. Megépítésekor célja a vízkészlet-gazdálkodás volt, a természet azonban közbeszólt. Csak nevében és látványában tó, valójában a folyó szeszélyeinek és az emberi beavatkozás következményeinek kitett síkvidéki átfolyásos tározó.

Építésének és feltöltésének kezdetekben három ütemet terveztek, amelyből napjainkig csupán kettőt hajtottak végre. A harmadik ütem a mai vízszint 2,5-3 méteres emelését célozta volna meg, azonban mint kiderült, ezzel eltűntek volna a Tisza-tó szárazulatai, így a harmadik ütemet eddig nem valósították meg. Építését ezért a Tisza 2. Vízlépcsőjének üzembe helyezéséig, 1973-ig datálják. Teletöltése az 1990-es években fejeződött be. Hossza 27 km, átlagos mélysége 1,3 méter, legmélyebb pontján 17 méter. 43 km2-nyi sziget található benne.

A 127 km2 kiterjedésű Tisza-tó hazánk második legnagyobb összefüggő vízfelülete, az általa nyújtott lehetőségek száma alapján viszont bátran tekinthetjük elsőnek. A napfürdőzésben örömüket lelőktől, az izületi, mozgásszervi bajaikra gyógyulást remélőktől kezdve a lelkes horgászokon, csónakázókon, vadászokon keresztül a különböző rendezvények rajongóin át egészen a megszállott ornitológusokig itt szinte mindenki megtalálhatja a számára ideálig elfoglaltságot. A tó környékén lehetőség nyílik az aktív pihenés imádóinak is. Jet-skizésre alkalmas területek várják a vendégeket, illetve lehetőség nyílik gyalogszerrel, biciklivel, vagy akár lóhátról megcsodálni a táj látványvilágát is.

Néhány turistacsalogató rendezvény, a teljesség igénye nélkül:
Tiszafüredi Halasnapok, Tisza-tavi Vízi Karnevál, Nemzetközi Rock Pódium, Lovasnapok, „1000 év hagyományai – európai régiók” című rendezvény, Tisza-tó szépe választás.

Áldás a víz!

A víz hatalmas és kemény szelleme, ha tisztelettel bánunk vele, megmutatja lágy, gondoskodó tiszta alakját is. A víz már évezredek óta szimbolizálja a tisztaságot,

Mennyi az esélye egy halálos kimenetelű villámcsapásnak?

Statisztikai adatok szerint, mely a népesség egészére levetített villámbaleseteket veszi alapul ennek esélye 1:28 000. Ez az érték azonban jó néhány egyéb tényezőtől is függ.

A világ új 7 természeti csodája

A világ hét épített csodája bizonyára mindenki számára ismertek. Kevésbé ismertek azonban a természeti csodák, következnek tehát ezek.

Mit jelent az eső intenzitása?

Amikor a levegő feláramlik, a magassággal egyre alacsonyabb a hőmérséklet, a melegebb légrétegben még gáznemű nedvesség láthatóvá válik, kicsapódik, felhő képződik.

Egyedülálló medencénk

A Kárpát-(Pannon)medencét északról és keletről a Kárpátok hegyvonulata, délről a Dinári hegység, míg nyugatról a Déli- és Keleti-Alpok határolják.

Napimádjunk helyesen

A nyár a napozás, a strandolás, a strandon lebarnulás, majd a nyaralás végeztével az azzal való dicsekvés ideje. De napozni csakis helyesen szabad,
- - : - - - - : - -
- - : - - - - : - -
Hirdetés:
Hirdetés:
Ajánlott oldalak