40 éve hódítottuk meg
2009-07-20 18:13:00

„Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek.” Ez a mondat 40 éve hangzott el Neil Armstrong szájából, mikor első emberként a Hold felszínére lépett. Nem nagyon akad olyan ember, aki ne ismerné ezt a történelmi jelentőségű mondatot.

Az Apollo űrprogramban az Apollo 11 volt az az expedíció, aminek keretében Armstrong és Aldrin a Holdra szállt, és elsőként a felszínére is lépett.

Az Apollo 11 1969. július 16-án indult útjára Neil Armstrong (parancsnok), Michael Collins (parancsnoki modul pilótája) és Edwin „ Buzz” Aldrin (a leszálló modul pilótája) a Kennedy űrközpontból. 3 nap elmúltával Hold körüli pályára álltak, majd Aldrin és Armstrong bemászott a Sas (Eagle) nevezetű holdkompba, és Collinst maguk mögött hagyva leváltak a parancsnoki egységről. A Sas 1969. július 20-án szállt le a Hold felszínére, amely sivár és kietlen volt. Nem volt egyszerű a leszállás sem, mivel kevesebb, mint negyed órára elegendő üzemanyaggal rendelkeztek, ami épp, hogy elég volt a landoláshoz. Ez volt a küldetésük legnehezebb része. Ekkor jelentette Armstrong a Földnek, hogy a „Houston, a Sas leszállt”.

Néhány óra várakozás után kinyílt a holdkomp ajtaja, és Neil Armstrong első emberként kilépett a Holdra. Ekkor hangzott el az az emlékezetes mondat, amit az első sorban is olvashatunk. Kb. 20 perc elmúltával társa, Aldrin is követte őt a felszínre. A Holdon 21 óra 36 percet voltak, amiből 2 és fél órát töltöttek a felszín feltérképezésével. Ez alatt az idő alatt több tudományos kísérletet végeztek el, és kb. 21 kg kőzetmintát gyűjtöttek. A Hold meghódításaként kitűzték az amerikai zászlót, és egy emléktáblát is elhelyeztek. A két asztronauta által összesen megtett távolság kb. 1 km volt. Armstrongék fényképeket is készítettek.

A következő napon a holdkomp felszálló moduljával sikeresen felszálltak a Holdról, majd csatlakoztak a parancsnoki egységhez, amely addig a Hold körül keringet Collins irányítása alatt. Az Apollo 11 nyolc nappal a felszállás után sikeresen landolt a Csendes-óceánban, Hawaii-hoz közel.

A földet érés után mind a három asztronautát karanténba zárták, az esetleges fertőzések miatt. A karantén feloldása után Armstrongot, Aldrint és Collinst az egész világon ünnepelték.

A Holdra szállással az USA átvette a vezetést az űrversenyben az oroszokkal szemben.

Áldás a víz!

A víz hatalmas és kemény szelleme, ha tisztelettel bánunk vele, megmutatja lágy, gondoskodó tiszta alakját is. A víz már évezredek óta szimbolizálja a tisztaságot,

Mennyi az esélye egy halálos kimenetelű villámcsapásnak?

Statisztikai adatok szerint, mely a népesség egészére levetített villámbaleseteket veszi alapul ennek esélye 1:28 000. Ez az érték azonban jó néhány egyéb tényezőtől is függ.

A világ új 7 természeti csodája

A világ hét épített csodája bizonyára mindenki számára ismertek. Kevésbé ismertek azonban a természeti csodák, következnek tehát ezek.

Mit jelent az eső intenzitása?

Amikor a levegő feláramlik, a magassággal egyre alacsonyabb a hőmérséklet, a melegebb légrétegben még gáznemű nedvesség láthatóvá válik, kicsapódik, felhő képződik.

Egyedülálló medencénk

A Kárpát-(Pannon)medencét északról és keletről a Kárpátok hegyvonulata, délről a Dinári hegység, míg nyugatról a Déli- és Keleti-Alpok határolják.

Napimádjunk helyesen

A nyár a napozás, a strandolás, a strandon lebarnulás, majd a nyaralás végeztével az azzal való dicsekvés ideje. De napozni csakis helyesen szabad,
- - : - - - - : - -
- - : - - - - : - -
Hirdetés:
Hirdetés:
Ajánlott oldalak