2009 és a cipők
2009-06-26 17:43:00

Idén is, mint ahogy jó néhány éve minden évben a cipődivat is a múltbéli kedvencekből válogat. A színek és a formák ugyan újra meg újra felsejlenek, de mindig akad valami új, ami igazán egyedivé teszi az adott évi kollekciókat.

Az új modellekben megtaláljuk az utcai viseletünket, illetve akár a kedvenc kisestélyinkhez méltó párt is.  A tavaszi-nyári cipődivat igen változatos. Divatosak a magas és félmagas sarkú pömpszök és az ultralapos modellek is. A balerinafazon mellé felzárkóztak az utcai sportcipők, a dorkók és a vászoncipők, a gladiátorszandálok és a nyitott orrú cipők ismét hódítanak.

A lábbelik mindenekelőtt könnyűek és kényelmesek, a mesterséges anyagok keverednek a természetessel. A kollekciók jellemző alapanyagai a báránynapa bőrből, könnyű lakkból és finom nubukból készült cipők. A tavaszi–nyári modellek színeit három csoportba lehet bontani.
Az elsőbe a könnyű, finom, világos, semleges színek tartoznak, míg a másodikba a pasztell színű, kissé elmosódott, tejes árnyalatok és a napszítta neonszínek. A harmadik csoportba az olyan intenzív cipőszínek tartoznak, mint a vörös, a narancs, a sárga, a zöld, a kék vagy a lila. Ezeket a színeket a merészebb cipőrajongóknak ajánljuk csak!

Sokak kedvence a Balerina cipő. Audrey Hepburn óta nem veszített népszerűségéből, ráadásul idén merész újításokkal találkozhatunk a színek és a formák terén is.
2009 nyarának divatjában egy régi ismerőst láthatunk viszont: a fatalpú papucsokat. Annak ellenére, hogy kevesen tudnak benne jól járni, tekintélyes kollekciók láttak napvilágot. A velúrral, bőrrel, pamuttal és selyemmel is előszeretettel párosították a készítőik az elegáns megjelenés jegyében.

A pömpszök orra között idén nincs különbség, bátran választhatjuk a hegyes és a lekerekített orrút egyaránt, mely a farmerhoz és a kosztümhöz egyaránt illik. Vannak kivágott orrú, magasabb sarkú modellek, a platform és a telitalpú cipők sem ritkák. Fontosak a részletek, az elegáns kapocs, a fonott, vagy T alakú pántok.

Meglepő, de egyre többször fordul elő, hogy nyáron is a melegebb szezonon kívüli darabokhoz nyúlunk, mert hideg van. Ezekben, az időszakokban jönnek jól a divatos nyári csizmák. Mind könnyű, és légáteresztő velúrból készül, és a szezon trendi színei, köszönnek vissza bennük. Lehetnek térdig érők és bokacsizmák is, melyek jól illenek a rövidnadrághoz és szoknyához is.

Áldás a víz!

A víz hatalmas és kemény szelleme, ha tisztelettel bánunk vele, megmutatja lágy, gondoskodó tiszta alakját is. A víz már évezredek óta szimbolizálja a tisztaságot,

Mennyi az esélye egy halálos kimenetelű villámcsapásnak?

Statisztikai adatok szerint, mely a népesség egészére levetített villámbaleseteket veszi alapul ennek esélye 1:28 000. Ez az érték azonban jó néhány egyéb tényezőtől is függ.

A világ új 7 természeti csodája

A világ hét épített csodája bizonyára mindenki számára ismertek. Kevésbé ismertek azonban a természeti csodák, következnek tehát ezek.

Mit jelent az eső intenzitása?

Amikor a levegő feláramlik, a magassággal egyre alacsonyabb a hőmérséklet, a melegebb légrétegben még gáznemű nedvesség láthatóvá válik, kicsapódik, felhő képződik.

Egyedülálló medencénk

A Kárpát-(Pannon)medencét északról és keletről a Kárpátok hegyvonulata, délről a Dinári hegység, míg nyugatról a Déli- és Keleti-Alpok határolják.

Napimádjunk helyesen

A nyár a napozás, a strandolás, a strandon lebarnulás, majd a nyaralás végeztével az azzal való dicsekvés ideje. De napozni csakis helyesen szabad,
- - : - - - - : - -
- - : - - - - : - -
Hirdetés:
Hirdetés:
Ajánlott oldalak